nemzetbiztonsági tanácsadó

Béketárgyalások kezdődtek az ukrajnai háború lezárásáról, de van egy igencsak komoly probléma

Béketárgyalások kezdődtek az ukrajnai háború lezárásáról, de van egy igencsak komoly probléma

Számos ország biztonsági szakértője kezdett szombaton Szaúd-Arábiában tárgyalásokat, amelyek célja az ukrajnai háború politikai rendezésének kidolgozása - jelentette a szaúdi állami televízió. Kevés az esély arra, hogy bármilyen érdemi eredmény szülessen a találkozón a háború lezárásáról, hiszen Oroszország nem vesz részt rajta.

Egyszer már normalizálta a globális nagyhatalmak kapcsolatait a külpolitikai guru - Most újra békemisszióra indult

Egyszer már normalizálta a globális nagyhatalmak kapcsolatait a külpolitikai guru - Most újra békemisszióra indult

Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön Pekingben fogadta Henry Kissinger volt amerikai külügyminisztert és nemzetbiztonsági tanácsadót. A százéves, egykori aktív amerikai politikussal folytatott beszélgetésen Hszi Csin-ping hangsúlyozta: "A kínai nép soha nem felejti el régi barátait, és a kínai-amerikai kapcsolatok mindig Henry Kissinger nevéhez fognak kapcsolódni" - számolt be a CCTV állami televízió.

Nukleáris rakétatesztre készül Észak-Korea?

Nukleáris rakétatesztre készül Észak-Korea?

A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Észak-Korea rövidesen újabb interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet hajthat végre - annak ellenére, hogy nem voltak közvetlenül erre utaló jelek, Sullivan kijelentette, hogy nem lenne meglepő, ha Észak-Korea folytatná hetedik nukleáris kísérletét. Minderre azután került sor, hogy Észak-Korea júniusban két rövid hatótávolságú rakétát indított a térségben fokozódó katonai feszültségek közepette.

Az Egyesült Államok sosem fogja elfogadni az oroszok ál-népszavazását

Az Egyesült Államok sosem fogja elfogadni az oroszok ál-népszavazását

Az Egyesült Államok határozottan elutasítja Moszkva törekvését, és soha nem fogja elfogadni az Oroszország által katonailag megszállt ukrán területeken tartott, színlelt népszavazást - jelentette ki Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó kedden Washingtonban.

A tavalyi botrány óta először találkozott az amerikai vezetés a szaúdi koronaherceggel

A tavalyi botrány óta először találkozott az amerikai vezetés a szaúdi koronaherceggel

Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan  Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel  kezdett tárgyalásokat hétfőn Rijádban. Az AP amerikai hírügynökség rámutatott, hogy az Egyesült Államok szeretne tűzszünetet elérni a szaúdi királyság és a húszi lázadók között évek óta folyó háborúskodásban.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.